“Csak tiszta forrásból” – országos népdalvetélkedő középiskolásoknak

A csíkszeredai Gyermekek Háza, együttműködésben a Román Oktatási Minisztériummal és a Hargita Megyei Tanfelügyelőséggel idén második alkalommal szervezte meg a tantárgyversenynek minősülő “Csak tiszta forrásból” – országos népdalvetélkedőt, középiskolás tanulók számára. 

A vetélkedőn, amelyre Csíkszeredában, a Márton Áron Főgimnáziumban 2025. április 5-én került sor, azok a romániai magyar oktatásban tanuló középiskolás diákok vehettek részt, négy korosztályban (IX., X., XI. és XII. osztályosok), akik továbbjutottak a vetélkedő előző, regionális szakaszairól. A résztvevők egy 15 népdalból álló listával kellett jelentkezzenek, melyből kötelező módon két dalt kellett elénekelni, egyet a versenyző, a másikat a szakmai zsűri választására. 

A moldvai csángómagyarságot a pusztinai Balint Amelia-Maria, XI. osztályos tanuló képviselte, akit Nyisztor Ilona készített fel, valamint a Bákóban tanuló klézsei Laslău Ștefania-Delia, Botezatu Isabela tanítványa, akiket az eseményre Mátyás Mónika, az MCsMSz népdalénekléssel foglalkozó szakmai referense kísért el. 

A versenyt rangos zsűri, Brugós Anikó, Dénes Ildikó, Erős Judit, Galaczi Hajnalka, Györfi Erzsébet, Sófalvi Emese és Szalay Zoltan kísérte figyelemmel. A versenyzők által bemutatott repertoár néprajzi hitelessége, értéke, a versenyzők hangi adottságai, az intonáció tisztasága, a ritmus pontossága, az előadásmód hitelessége és meggyőző ereje valamint az adott nyelvjárás alapos ismerete és helyes használata mind-mind szempont volt a döntéshozatalnál. 

A moldvai fiatalok kiválóan szerepeltek, a XI. osztályosok versenyében Laslău Ștefania – Delia II. díjat, Balint Amelia-Maria pedig III. díjat nyert! Szívből gratulálunk mindkettőjüknek, valamint a felkészítőiknek is!

Shopping Cart
Scroll to Top
This site is registered on wpml.org as a development site. Switch to a production site key to remove this banner.