Magyarfalusiak a bukaresti csángó bálon

A farsangi mulatságok sorából kiemelkedő jelentőségű csángó bál helyszíne volt 2023. február 6-án a bukaresti Petőfi Művelődési Társaság székháza, a Petőfi Ház díszterme. Idén ismét sor kerülhetett az immár hagyományosnak mondható eseményre, melynek meghívottjai ezúttal a magyarfalusi Kerek Alma Falapi Hagyományőrző Csoport táncosai voltak, Iacob Liliana vezetésével.

A csoportot Bálint Róbert, Mihály Zsolt és Pista Ioland zenészek kísérték el. Ők szolgáltatták a tánczenét a fellépéshez és az esti táncmulatsághoz is. Az est fényéhez nagymértékben hozzájárult, hogy az éneklő-táncoló magyarfalusi asszonyok nem mentek üres kézzel a fővárosba: az egész vendégsereget megvacsoráztatták saját készítésű, hagyományos ünnepi galuskával (ez a káposzta- illetve szőlőlevélbe töltött darálthúsos töltike moldvai csángómagyar neve).

A rendezvény házigazdája Buday Richárd, a bukaresti Petőfi Művelődési Társaság elnöke, Bukarest alprefektusa volt, és jelen volt Pogár László, a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége elnöke, valamint Hegyeli Attila, a Szövetség oktatási programjának vezetője is.A báli idénynek pedig koránt sincs még vége: a Csontkirály és Babkirály, a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége hagyományos farsangzáró rendezvénye még csak ezután, 2023. február 18-án következik, a bákói Business and Exhibition Center-ben!https://www.facebook.com/events/698920995300076/?ref=newsfeed

Mindenkit szeretettel várunk!

Fotók: Moldvai Csángómagyarok Szövetsége

Shopping Cart
Scroll to Top
This site is registered on wpml.org as a development site. Switch to a production site key to remove this banner.