VII. Csángómagyar Ifjúsági Kupa

A Moldvai Csángómagyarok Szövetsége 2018-ban szervezte meg először a Csángómagyar Ifjúsági Kupát a moldvai és gyimesi magyar középiskolás diákok számára. Idén, március 22-én, immár hetedik alkalommal került sor a tornára Bákóban, a Gepex Parkban. A megnyitó során a Szövetség alelnöke, Réti Rozi köszöntötte a fiatalokat, kiemelve, hogy a torna nemcsak a sportolás, hanem a közösségépítés és a baráti kapcsolatok ápolása szempontjából is fontos lehetőség, és hangsúlyozta a sportszerűség, az összetartozás, valamint a jó hangulat fontosságát.

Az idei tornára nyolc csapat jelentkezett: Bákó, Csíkszeredai Csángó Kollégium, Diószén, Dumbravén, Lábnyik, Pokolpatak-Klézse, Somoska, valamint Újfalu csapata.

A csoportmérkőzések során izgalmas meccseket láthattunk, ahol a fiatalok nagy lelkesedéssel küzdöttek csapataik sikeréért. Az elődöntőbe a legjobban teljesítő csapatok jutottak be, majd a végső döntőben Újfalu és Lábnyik csapata mérkőzött meg egymással. Egy szoros és látványos döntőmérkőzés után Újfalu szerezte meg az első helyet, ezzel visszakerült a vándorkupa, Lábnyik a második, míg Diószén győzedelmeskedett a Csíkszeredai Csángó Kollégium ellen a harmadik helyért.

A torna legjobb játékosai különdíjazásban részesültek, ezzel is ösztönözve őket a további fejlődésre. A gólkirályi címet Bucioaca Dragoș Claudiu (Újfalu), a legjobb kapusnak járó elismerést Bot Gabriel (Lábnyik), míg a legjobb női játékos címet Pătrașc Alexandra Mădălina (Diószén) érdemelte ki.

Gratulálunk minden csapatnak, és bízunk benne, hogy jövőre ismét találkozunk!

Shopping Cart
Scroll to Top
This site is registered on wpml.org as a development site. Switch to a production site key to remove this banner.