III. Csontkirály és Babkirály

Harmadik alkalommal szerveztük meg a Csontkirály és Babkirály farsangzáró rendezvényünket Bákóban, melyről most már bátran állíthatjuk, hogy az éves programsorozatunk fénypontja. A hagyományőrző programot követő bál ékességét maguk a résztvevők adták, ők varázsolták rendkívülivé a helyet gyönyörű, színpompás viseleteikkel. Közel 700-an érkeztek a rendezvényre 29 csángóföldi településről, de megtisztelt jelenlétével és műsorával a 70 éve működő Egyházaskozári Csángómagyar Hagyományőrző Együttes, a helyi hagyományőrző csoportok mellett vendégelőadóként fellépett a kolozsvári Ördögtérgye Néptáncegyüttes is. A közönség soraiban ültek Komádi és Örvénd elöljárói, a Bákó Megyei Tanács egyik volt alelnöke, és néhány helyi polgármesteri hivatal is képviseltette magát. Többen köszöntötték közülük a jelenlévőket, és szintén bátorító mondatokkal szólalt fel Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusáról érkező Kőrösi Viktor Dávid konzul is. A színpadon egymást váltották a hagyományőrző csoportok, együttesek, szólóénekesek. A műsor egyik „igenlő” pillanata, amikor a pusztinai Csobán Magdó tréfás meséje alatt egyszerre csendült fel a nevetés a teremben. Igen, ezért kell és érdemes itt Moldvában tevékenykedni, egyre gyakrabban lehetőséget teremteni a „megszólalásra” a különböző rendezvényeken, mert van értő közönség, aki érti a mesét/a tréfát/a népdalt/az imát. Minél gyakrabban elhangzanak ezek a talán már évek óta ki nem mondott/nem hallott szavak, annál nagyobb az esély, hogy egyre több emberben elevenedik meg az elfeledett tudás, és ők is újra mernek megszólalni, példát mutatva a fiataloknak. Ellentmondásnak tűnik, de ahogy az idő telik, a rendezvényünk egyre inkább „fiatalodik”, az első alkalomhoz képest, most már nagyobb számban jelent meg a közép- és a fiatal generáció. A fiatalodás mellett színesedtünk is, két faluból – Gorzafalva és Szabófalva – először kapcsolódtak be a programba, nem nagy létszámmal, kissé bátortalanul, de reméljük, hogy a folytatás nem marad el.

A gazdag szellemi örökség felvonultatásával, megünneplésével, úgy érezzük, hogy méltóképpen zártuk a farsangot. A szellemi értékek mellett helyet kaptak a tárgyi értékek is – az elmúlt időszakban összegyűjtött használati tárgyakat, a viseletek egy részét, az újranyomtatott régi fotókat közszemlére tettük, és a kiállítás előtt mindig találtunk kíváncsi tekinteteket.

Utolsó gondolatként megemlítenénk, hogy a rendezvény fontosságát és a folytatás szükségességét azok a szavak, bátorítások, kézfogások erősítették meg bennünk, amit a rendezvényről hazautazóktól kaptunk, azok a visszajelzések, amelyek a rendezvény utáni hetekben a Szövetségünkhöz érkeztek.

 

Az M1 tudósítása az eseményről (03:45-től): https://www.mediaklikk.hu/video/ma-delutan-2018-02-12-i-adas-4/

 

2018 02 10