Diószegre került a Csángómagyar Ifjúsági Vándorkupa

Diószegre került a gyimesiektől a vándorkupa, miután a Csángómagyar Ifjúsági Kupán a falut képviselő alkalmi focicsapat győzedelmeskedett. A Moldvai Csángómagyarok Szövetsége a tavalyi debütálás után másodjára szervezte meg a középiskolásoknak szóló labdarúgótornát, amely a 3-8. osztályosokat érintő Szeret-Kupához és a felnőtt-bajnoksághoz hasonlóan kettős célt szolgál: az egészséges életmódhoz, rendszeres testmozgáshoz fűződő pozitív attitűd kialakítása és megerősítése, valamint az új ismeretségek lehetőségének megteremtése. A Csángómagyar Ifjúsági Kupa Bákóban zajlott 2019. február 16-án. A játékosokat kilenc falu adta, éspedig Trunk, Diószén, Forrófalva, Dumbravén, Csík falu, Külsőrekecsin, Lábnyik, Diószeg, Kostelek, míg a Csíkszeredában tanuló bentlakók alkották a tizedik csapatot. A Hargita megyei megyeszékhelyről érkezett a két hivatásos játékvezető is. Az egész napos rendezvény keretében huszonnégy összecsapásra került sor, a selejtező mérkőzéseket sorsolás útján két csoportban, olykor párhuzamosan játszták. Az elődöntőbe a legjobb négy közé Diószeg, Forrófalva, Kostelek és Trunk jutott be. A harmadik helyet végül Trunk szerezte meg, a döntő pedig Kostelek és Diószeg párharcában az utóbbi javára dőlt el. Ugyancsak a kupagyőztes adta a legjobb kapust (Moise Vladut Andrei) és a gólkirályt (Popa George). A fair play díjat Dumbravén csapatának ítélték oda. A szabályzat értelmében egy lánynak kötelezően lennie kellett a keretek mindenikében, így a legjobb női játékost is megválasztották a Csíkszeredában tanuló pusztinai Eris Iulia személyében. A jó hangulatú meccsek után a résztvevő csapatok egy-egy ajándék focilabdával tértek haza, a díjazottak pedig érmet és kupát kaptak.

Kosztolányi Kata

2019 02 16