Baka András Csángó Mesemondó Találkozó, Lujzikalagor, 2016. október 15.
A megelevenedő mesék ideje
Amikor először megszerveztük Lujzikalagorban a Baka András csángó mesemondó találkozót, két cél fogalmazódott meg. Az egyik, hogy ez a rendezvény a még élő, eleven moldvai csángó mesekincsre épüljön, a másik, hogy ebben az építkezésben épp olyan fontos szerepük, helyük van az idősebb mesemondóknak, mint a gyerekeknek.
A mesélés, a tréfás történetek elmondása legtöbbször egy adott helyzethez kötődött, a gyerek vagy akár egy felnőtt számára is példázat volt arról, hogy milyen lesz a világ, ha az értékek kifordulnak a helyükből. A nagymama arról mesélt az unokának, hogy jár pórul a restes, lusta lány, a szomszéd, rokon felnőttnek arról, hogy a rosszak elnyerik büntetésüket vagy, hogy akinek esze van, az a szorult helyzetekben is feltalálja magát, természetesen – és ezért mese a mese – a csoda, vagy a nem evilági lények, hatalom segítségével. A bátorságot, a szilárd és következetes jellemet kiegészíti a hit. A mesemondásnak ez a helyzete egy eleven kapocs volt a család, a rokonság, a faluközösség tagjai között. Eleven nyelvi kapocs, amiben a moldvai archaikus magyar nyelv fantasztikus, csak itt megőrzött jelentésbeli regiszterei a világ olyan arcát mutatták meg, amit máshol rég eltemetett a folyamatosan változó történelem hordaléka. Olyan tudás letéteményesei ezek a mesék, amelyek visszavezetnek a világ felfedezésének, megismerésének első lépéseihez. Másrészt a mesemondás eleven közösségi kapocs, amiben a kisebb vagy nagyobb közösség tagjai kiismerték egymás jellemét, felismerték az egyéni tettek rejtett rugóit, és ha úgy látták, hogy egyes cselekedetek valamilyen módon veszélyeztetik ezt a közösséget, akkor cselekvőleg léptek fel ellene. Akár úgy, hogy feddőleg tréfás beszédekkel, példázatokkal igyekeztek jobb útra téríteni, akár úgy is, hogy cselekvőleg avatkoztak bele a rossznak vélt folyamatokba. Természetesen szoros összefüggésben az Isteni gondviseléssel, az abban való hittel.
A kezdetben megfogalmazott célok és megfontolások nagyon is konkrét helyzetre próbáltak választ adni. Moldvában, a csángó-magyarok körében a nyelvváltás és az akulturációs folyamatok a fent vázolt eleven nyelvi és közösségi kapcsokat kezdik megbontani. Egyrészt kikopni látszik a nyelvi spontaneitás, kreativitás, ami a nyelvváltás egyik előfeltétele, másrészt a közösségi mérce és kontrol hiányában egyre nehezebben működik a közösség, mint összetartó erő. Természetesen ezek a folyamatok sokkal több összetevőt tartalmaznak, sokkal komplexebb a kezelésük. Ezekkel a gondolatokkal épp csak jelezni szerettük volna, hogy a célok megfogalmazásakor, nem egy hagyományos iskolai versenyhelyzetre gondoltunk, hanem más, fentebb vázolt szempontok vezéreltek.
Ebben a kontextusban az 5. Baka András csángó mesemondó találkozó három legfontosabb pillanatának azt tartom, amikor egyrészt unokák a nagymamák jelenlétében mesélték el azok kedvenc tréfás történeteit, másrészt a kis évforduló okán meghirdetett meseíró próbatételre nyelvileg bravúros és élénk képzelőerőről számot adó mesék születtek. Harmadrészt öröm volt hallgatni, ahogy az idősebbek egymástól ihletet, ötletet kapva újabb és újabb mesékbe, tréfás történetekbe kezdtek bele, sajnálatos módon a fizikai idő szabva határt a mesélő kedvüknek.
Az elmúlt öt alkalom hozadékának azt tartom, hogy kialakult és rögzült számos falu nagyon sok gyereke és felnőtte számára, hogy van egy alkalom, egy hely, ahol a meséléshez nem izgatottság, stressz, hanem jókedv, spontaneitás, jóleső érzés kapcsolódik. Ahol a csángó magyar nyelv közös használata természetesen, értékteremtően formál közösséget. És ez itt, Moldvában nem kevés!
Az 5. Baka András mesemondó találkozóra 14 faluból érkeztek gyerekek és felnőttek. Összesen 44-en mondtak mesét. Rajtuk kívül számos tanár, kísérő volt jelen.
A találkozót Csernik Szende, székely mesemondó nyitotta meg egyedi láb-bábos műsorával, ízes, székelyes mesélésével.
Napsugár különdíjat és a Sepsiszentgyörgyön, november 10-12-én megtartott Kriza János országos balladamondó, balladaéneklő és mesemondó versenyre részvétel lehetőségét a pusztinai, 4. osztályos Bortos Madalina és a dumbravéni, 6. osztályos Farkas János kapta.
Moldvai Magyarság különdíjat a külsőrekecsini, 8. osztályos Szarka Katrina kapta, aki már vérbeli mesélőként viszi tovább nagymamája, faluja tudását, mesekincsét.
A fődíj egy aranyalma volt! A világot tartalmazó, azzal jutalmazó aranyalmát, – amúgy lujzikalagori, őszi piros almát, – a forrófalvi Frank Alina, Frank Bianka, Róka Adriána és Frank Mónika vehette át az általuk kitalált és meggyőzően előadott meséjükkel. Azzal az ígérettel bocsátottuk el, hogy jövőre megsokszorozva hozzák vissza ez évi nyereményüket, tudásukat.
Rendezvényünket megtisztelte jelenlétével régi támogatónk, Edvi Péter a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat elnöke valamint Kövér László a Magyar Országgyűlés elnöke.