Csengő Vers a Magyar Nyelv Napjára

1842-ben Kolozsváron megjelent egy kötet Székelyhonról címmel, amiben az író, Kőváry László a színházról értekezve írja le azt a mondatot, ami aztán gyorsan és sokat emlegetett szállóigévé vált, és amely úgy hangzik, hogy Nyelvében él a nemzet. Kijelentése abban az időszakban született, amikor komoly erőfeszítéseket tettek azért, hogy az egységesülő magyar nyelv, mint a kultúra nyelve a művelt nemzetek sorába emelje a magyart. Ugyanakkor ebben az időszakban kezdik felfedezni maguknak a pesti és kolozsvári tudósok a Moldvában élő csángó-magyarokat, archaikus nyelvüket, kultúrájukat. 1841nyarán Petrás Incze János még pusztinai plébánosként Borszéken találkozott Döbrentei Gáborral, a Kolozsváron tevékenykedő pesti filológussal, irodalomszervezővel, aki 38 kérdést tesz fel a moldvai tudós szerzetesnek. Döbrentei egy átfogó képet szeretne kapni a Moldvában élő magyarok életéről, nyelvéről, szokásairól. Petrás gyorsan válaszol is a kérdésekre és ettől kezdődően lelkes tudósítója lesz a Magyar Nyelvőrnek. Ma úgy mondanánk, hogy néprajzi gyűjtőmunkát végez, és nagyon reméli, hogy a magyarországi művelt közvélemény figyelme erre a kis nemzetrészre is ráirányul. Sajnos nem így történt. A csángó-magyarok nyelvükkel megmaradtak az évszázados elszigeteltségben, a magyar köz-és irodalmi nyelv pedig óriásit változott, többször is átalakult az elmúlt bő 150 évben.

A november 13-i magyar nyelv napja alkalmából megszervezett Csengő vers második kiadása is azt a célt igyekezett elérni, ami az első rendezvény alkalmából megfogalmazódott: legyen a magyar nyelv, a magyar vers szerethető otthon, olyan tér ahol sok gyerek jól, felszabadultan érzi magát. Első hallásra nem is tűnik nehezen elérhető célnak. A fenti, bővebb bevezető, kitérő után viszont teljesen más megvilágításba kerül. Hogyan lehet áthidalni több száz éves nyelvi különélést úgy, hogy az maradandó és pozitív nyomot hagyjon a gyerekekben. Hogyan lehet több faluból származó, különböző nyelvi kompetenciával rendelkező gyermek számára közös örömforrássá tenni a mai magyar költészet nyelvét? A versenyek a legjobbak számára adnak elégtételt, de akkor hol maradnak azok, akiknek fülében még ott cseng az otthon hallott magyar szavak zenéje, de nincs bátorságuk, önbizalmuk, nyelvi jelenlétük, hogy versenyezzenek, és győzzenek? Amikor ezeket a kihívásként is előálló kérdéseket megfogalmaztuk, akkor szinte egyértelműen jött a válasz is. Úgy, hogy rávezetjük, megmutatjuk számukra, mondhatni beavatjuk abba, hogyan zenél, cseng-bong a nyelv, a vers. Hogy a ritmus nemcsak a sokszor unalmasnak tekintett versekben van, hanem a hétköznapi nyelvben, a lélegzetvételben, a táncban is. Tavaly, az első Csengő vers rendezvényen kiderült, hogy ez a beavatás nagyon jól működik. Nagyon jól működik, mert a nyelv hajlékonysága, zenéje, lelke képes áthidalni több évszázadnyi távolságot.

Kiderült, hogy a magyar nyelv nagyon is élhető, egy olyan hely ahol öröm és jó érzés jelen lenni. Ehhez, látva a sok örömtől, izgatottságtól csillogó gyerek és felnőtt szemet egy pillanatnyi kétség sem férhet. Egy hely, ami kicsit olyan, mint egy ünnep, kiszakít a hétköznapokból, amitől könnyűnek és bizakodónak érezhet magát az, aki benne van. És, ami talán a legfontosabb, hogy ebben nincs egyedül. A nyelvi összetartozás érzése erősíti a közösséget, erősíti a kapcsot azokkal, akik ezt a nyelvet beszélik, a felnőttek, a nagyszülők világával, a hagyománnyal. Mi lehet – kicsit földhözragadtabb fogalmazásban, eredményesebb -, minthogy egy kortárs gyermekvers vezesse el a csángó-magyar gyereket arra a felismerésre, hogy közösségben együtt verset mondani, énekelni jó, a szülőkkel, nagyszülőkkel nyelvi közösséget vállalni ugyancsak jó. Így kapcsolódott, kapcsolódhatott össze a régi, veretes archaikus moldvai magyar a kortárs költészet hajlékony, játékos nyelvével. Mert az érzelmi köteléken túl annyi más köteléket kell megerősíteni ahhoz, hogy a Petrás pap által vágyott figyelem még élő, erős magyar közösségeket találjon itt Moldvában. Ezért mi sem lehetne ma időszerűbb itt Moldvában, mint Kőváry László réges-régi kijelentése.

Rendezvényünket, akár a sokat emlegetett magyar nyelvet, nagyon is rugalmasnak gondoltuk ki, olyanra, amely nyitott a kreatív ötletekre, a változásra. Ebben a próbálkozásban, kísérletben volt nagyszerű partner ezen alkalommal is a baróti Kelkótya együttes. Példás hozzáállásuk nagyban hozzájárult az elképzelés kivitelezésében és a remek hangulat megteremtésében. Az együtt kiválasztott verseket közösen szóról szóra elmondtuk, elmeséltük, eltapsoltuk, elénekeltük, egyszóval átéltük, úgy hogy ebben sok-sok gyerek-lélek zenget egy szólamra, az öröm ritmusára.

A rendezvényen 13 faluból, 68 gyerek vett részt, tanáraikkal, kísérőikkel.

2016 11 13