Karácsonyi ajándékozás

A karácsony a családról, a szeretetről szól, de arról is, hogy legalább évente egyszer te is boldoggá tehetsz valakit egy kis ajándékkal, egy jó szóval. Régen a gyerekek apró ajándékokat kaptak, almát, diót, aprópénzt, aminek nagyon örültek, nagy ajándék volt számukra. Napjainkban a szülők próbálnak minél szebb ajándékot készíteni a gyereknek, hogy boldog pillanatokat szerezzenek.

Nagylelkű adományozóknak köszönhetően Szövetségünknek is sikerült örömet lopni jónéhány gyermek és idős szívébe. A Blythswood Románia jótékonysági szervezet és a debreceni Svetits Katolikus Gimnázium és Kollégium Petra nővér szervezésében, az előző évekhez hasonlóan, több cipősdoboznyi szeretetet juttatott el hozzánk, hogy segítsünk a gazdára találásban.

Máriafalván és Lujzikalagorban a karácsonyi ünnepségen a tanítók adták át a gyerekeknek az ajándékokat, az idősekhez személyesen vittük ki a falvakba, Diószénbe, Klézsére, Trunkba, Külsőrekecsinbe, Pokolpatakra és Szászkútra.

Az idősek arcán látni lehetett a boldogságot, hogy valaki rájuk is gondolt. Nem tudták, hogy mit mondjanak, hogyan köszönjék meg. Amikor az ajtón léptünk ki, azt mondták „Isten fizesse, legyen egészségetek, imádkozni fogok érted, s annak, aki ezt küldte”.

Mindannyiuk nevében mondunk köszönetet. Isten fizesse meg!

Kis karácsonyi történet Moldvából

Van tizenkét gyerekem. Nem tizenkét hattyú, de akár az is lehetne.

Egy kis eldugott faluban tanítok, baráti számítások között is Budapesttől, mintegy ezer kilométerre. A falu neve Máriafalva, és ha nem lenne ennyire biblikus eredetű a név, akkor is nagyon szeretném. Mintegy kétszáz fölött van a lakósok száma, a számadat mindig megtévesztő, éppen ki-, hol-, mikor számolja a nyájat.

Ez egy merőben tizenkilencedik századi hely, a szónak minden változata és árnyéka értelmében, földút van, erdő, hétvégén egy pap, hét közben meg a falusi tanító. Pontosabban kettő, jómagam, aki a magyar nyelvet hivatott mélyíteni és ékesíteni, és a román tanító bácsi kollégám aki a román nyelvet tanítja. A tanító bácsi is egy régi vágású ember, nyugdíj előtt áll, valamikor a hetvenes évek végén tanított Máriafalván, így sok értékes információt tudok meg a múlt megjeleníthetetlen dicsőségéből, és bár olykor kommunikációnkat nehezíti az én román nyelvtudásbeli  korlátaim, mégis azt kell mondanom, hogyha az együttműködés ennyire jól sikerülne állami szinten, egészen európai ország lehetnénk.

Ideérkezésemkor, még a román kommunista címeres térkép fogadott, mára ezt sikerült lecserélnünk egy európaiabbra, igaz még ez is távol áll az Egyesült Nemzetek térképétől.

Hetente három nap megteszem ezt az  utat gyalog, esőben, sárban és azt kell írnom, a hó a legkíméletesebb velem. Minden csupa hófehér, és a farkasüvöltés egy szelíd csengőhangnak minősül e félreeső tájban. 

Akik azt gondolják most, hogy együtt kell érezniük velem, rosszul teszik, mert azt gondolhatják, valami részvétre szorul az én utam, vele együtt az én életem, de ki kell, hogy ábrándítsam ebből a részvétből.

Van tizenkét hattyúm. Ebből indultam. Amikor leereszkedem a völgybe, tizenkét trappoló gyereket látok, aki röpül felém.

Karácsony jön. Készülünk. Ady Endre  Kis karácsonyi éneke valahogy a szívembe nőtt és itt  a huszonegyedik század peremén, ebben az eldugott faluban nélkülözni tud minden giccses sallangot.

Gyerekek – mondom , nincs angyal vers nélkül, nincs pakét( csomag) ének  nélkül. A pásztorok vagy elindulnak Betlehem városába egy rongyos istállócskába vagy pedig itt maradunk a gödörben és még egy angyalszárny sem suhintja meg az arcotokat.

Ghita a legkisebb, figyel, szerintem semmit nem ért abból amit én mondok, az anyja külföldön, Itáliban  van (ez itt nem szokatlan, mondhatni általános) az apját nem ismeri, a nagyanyja neveli, hat éves. Líviu mellette ül,  aki szintén hat éves,  és szerencsés, hogy itthon van az édesanyja és édesapja.

És még ott vannak az ikreim, Nico és Sebastian akik a frissen szerzett keresztszülőtől egy pár téli csizmát kértek karácsonyra.  A keresztszülő meg egy mérhetetlenül nagyvonalú ember, négy pár téli csizmát küld karácsonyra és említésre méltó pénzösszeget a családnak.

Csak az a hó maradna meg már végre.

 Az MCsMSz gondoskodik minden gyerek karácsonyáról, nekem csak az a dolgom, hogy válogassam, szortírozzam az ajándékokat, hogy mindenkinek méltányosan jusson.

Ilyenkor sajnálom, hogy végesek az emberi képességeim, hogy csak egy szortírozó tanító vagyok, és nem egy angyal, aki angyalszárnyon bekopog minden gyerek ablakán és az ajándékok mellé egy egész életen át tartó örömet visz az életükbe.

Nem tudunk garantálni semmit. Sem azt, hogy lesz jövő téli karácsony, sem azt hogy lesz hó, sem azt, hogy lesznek gyerekek, talán az elveszettségben van a legnagyobb hitünk.

Talán ezért, szóljon a Kis karácsonyi ének másként:

„Az északra vonuló csillagok ragyogása.

Mária alszik, József alszik, a pásztorok alszanak.

Én kisded Jézus ébren vagyok,hogy

El ne veszítselek Titeket!”

Külön köszönetet kell mondanom, Stefán Károly Róbertnek, aki egy pohár vízért cserébe, fáradtságos utat tett meg, hogy eljuttassa hozzánk a debreceni Alföldi Nyomda nagy értékű könyvadományát a máriafalvi gyerekek számára.

És mindenkinek köszönet,  aki ezt a programot, ezeket a sorsokat nem hagyja magára, mert az elveszettség is legyőzhető, ha van kellő hitünk hozzá.

Czimbalmos Márta

2017 12 22