Mámómtól tanultam… Vízkereszttől mátkázóvasárnapig

A moldvai magyarság talán leggazdagabb időszaka hagyományok tekintetében a legnagyobb keresztény ünnep, a húsvét, és az azt megelőző időszak, a húsvétra való készülődés időszaka.

Ebbe a színes szakrális szokásvilágba engedtek betekintést azok a felnőttek, akik eljöttek Külsőrekecsinbe, meséltek arról, hogy a farsang vigassága, az utána következő 40 napos böjt megtartása, majd a húsvét hogyan történt régen, hogyan történik ma.

A kötetlen beszélgetésre érkeztek felnőttek, gyerekek Lujzikalagorból, Diószénből, Trunkból, Nagypatakról, Forrófalváról, Tyukszerből, Budáról, Klézséből, Csík faluból, Dumbravénből, Magyarfaluból és természetesen a házigazda Külsőrekecsinből. Az eleinte kissé visszafogott hangulat lassan feloldódott, ahogy a bátrabb asszonyok, akik már voltak az előző ilyen programunkon, elkezdtek mesélni.

A farsang időszakának is megvolt a nagyon fontos rendeltetése, hisz a vigasságok alkalmat adtak arra, hogy a fiatalok ismerkedjenek, párra találjanak. Ennek az időszaknak a vége fele közeledve, kövércsütörtökön emlékeztek a családok a halottaikra. A farsang utolsó vasárnapjához, a piroskavasárnaphoz kötődő szokások már falvanként eltéréseket mutatnak, mást-mást meséltek az asszonyok. Aztán egymást megerősítve, kiegészítve mondták a húshagyókeddről, hamvazószerdáról, hogy a hagyományok szerint ma is ugyanazokat az ételeket főzik, ugyanúgy váltja fel mindannyiuk számára a bőség időszakát a böjtölés. Ezeknek a hagyományoknak a gyermekek számára való elfogadtatásának is megvolt a módja, azt tartották, hogy húshagyókedd éjjelén Csontkirály megverekszik Babkirállyal, közben bicskát, kést hullatnak el, amit, ha korán kelnek, felszedhetnek. A virágvasárnap megszentelt pimpóhoz is szigorú szabályok kötődnek, ugyanúgy, mint a nagyhét szombatján megszentelt tűzhöz és vízhez. A nagyhét minden napjának megvolt a szigorú rendje, aminek az egyház által letett szabályok csak a keretet adták, a hiedelmek, szokások az évszázadok alatt alakultak ki. Húsvéthoz is kötődnek régi rítusok, vannak, amik már kiveszőben ugyan, de még fellelhetőek, vannak, amik mai napig élő hagyományok. Utolsó jeles nap, amiről szó esett a mátkázóvasárnap, vagy fehérvasárnap.

Mindezekről meséltek az asszonyok. Volt, hogy egymást kiegészítették, volt, hogy összehasonlították, hogy az ő falujukban hogyan tartják, mi a különbség, mi a hasonlóság, volt, hogy egymás szavába vágva, mesélték ugyanazt, de volt, hogy rácsodálkoztak egy-egy szokásra, ami az ő falujukban már nincsen, elmaradt, vagy nem is emlékeznek rá, hogy lett volna. Elhangzottak imádságok, amiket rég tanultak szüleiktől, nagyszüleiktől, de hogy ezt tovább is adták-e, adják-e gyerekeiknek, unokáiknak, egyénenként változó.

A rendezvényünk egyik remélt eredménye, hogy ezek az értékek nem vesznek el, felismerik annak fontosságát, hogy ők azok, akik továbbadhatják ezt a tudást, mert ha a lánc megszakad, nem nagyon lehet visszahozni, élővé tenni a kultúrát.

Több, mint húsz gyerek, akik a nap folyamán a felnőttek mellett jelen voltak, hallották, amint az idősebbek meséltek, figyeltek, hogy az előkészített feladatsort meg tudják oldani, a feltett kérdésekre a történetek mesélése közben megkapják a választ. A közös ebéd előtt gyertyát díszítettek, amit haza is vihettek, a jelenlévő résztvevőknek ajándékozhattak.

Reméljük, a Mámómtól tanultam… programunknak lesz folytatása egy újabb ünnepkör, témakör köré felépítve, hisz látható eredményt csak a folyamatossággal, következetességgel lehet elérni.

2016 01 26