2025 szeptember 13-án, szombaton zajlott Kézdivásárhelyen a Hagyományos Termékek szokásos havi Vására, amelyhez rendszerint a Tegyünk Kézdiszékért Tömörülés jóvoltából mindig társul valamilyen kulturális program is. Ez a többlet ezúttal a Csángó Nap nevű program volt, melyet a szervezők a Moldvai Csángómagyarok Szövetségével közösen hoztak létre. Ennek részeként a Szövetség is jelen volt a Vásárban is, két standdal: az egyikben moldvai csángómagyar kézműves asszonyok színes szőtteseit – kendőket, faliszőnyegeket, tarisznyákat –, valamint Kis Magdolna pusztinai kosárkötő asszony termékeit lehetett megvásárolni, a másikban Katyi Gyula klézsei fazekas árulta saját, a moldvai fazekas néphagyomány szellemében készült kerámiáit.
De ezen túl a Borudvarban egész nap zajlottak a kulturális programok. Délelőtt 10 órától Fazakas-Timaru Carina tartott szülőknek és kisgyermekeknek közös énekes-játékos foglalkozást, majd 11-től Kádár Elemér játszott és táncolt a nagyobb gyerekekkel, akiket örvendetes módon ugyancsak elkísértek a szüleik is. Koradélután megérkezett Kézdivásárhelyre a bákói középiskolákban tanuló csángómagyar fiatalokból álló Szeret Néptáncegyüttes, amelyet Gherguta Cristina klézsei hagyományőrző, Benke Róbert somoskai dobos valamint Bagi Bálint és Szilágyi Dániel népzenészek, a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége hangszeres népzeneoktatási programjának tanárai kísértek el.
A fiatalok rövid városnézésen vettek részt, melynek részeként meglátogatták a Helytörténeti és az azzal szomszédos Patikamúzeumot is, majd a Kosztándi galériát, mely egyben öltözőjük is lett később, hogy az esti fellépésre felkészülhessenek. Míg a csoport készülődött, a Pajtában Kádár Elemér mutatta be Körbe, körbe, karikába című könyvét, amely egy oktatási segédanyag a moldvai csángómagyarok táncainak tanításához, ismeretterjesztő és szakmódszertani tartalommal. A könyvbemutató után a moldvai fiatalok nagysikerű énekes és néptáncbemutatója következett a Borudvarban, majd remek hangulatú táncház zárta a napot.
Az MCsMSz ezúton is köszöni szépen a kézdivásárhelyi szervezőknek a meghívást és a szíves vendéglátást!











































