A hetedik Baka András Csángó Mesemondó Találkozó

Hetedhét országon is túl, hetedik alkalommal szerveztük meg mesemondó találkozónkat, melyre pontosan 12 moldvai csángó faluból érkezett pontosan 100 gyerek és felnőtt résztvevő, akik közül többen is meséltek, meséltek és meséltek. A találkozó hangulatáról mesél az MCsMSz munkatársa, a Lujzikalagorban tanító Petres László.

Elmesélt élet, elmesélhetetlen életek

E hónap első szombatján, 2018. június 2-án tartottuk meg a lujzikalagori magyar iskola kertjében a 7. Baka András csángó mesemondó találkozót. Két hét telt el azóta. Nem restségből nem írtam eddig, hanem mert nehéz volt összefognom magamban azt, amit azon a napon láttam, hallottam, tapasztaltam. Nehéz ennyi történetet, ennyi sorsot, ennyi mesélőt, tekintetet, szempárt, kiállást, félszegséget, és harsányságot, nyugodtságot, és nagyon nagy merészséget egymás mellé helyezni, összefonni, elmesélni. Ha külön kellene megtennem, akkor talán sikerülne, de ha együtt kell, már bajban vagyok. Ahogy az elmúlt években, most is szép számban jöttek kicsik, és nagyok, Kostelektől Lábnyikig, Pusztinától Szászkútig, hogy moldvai magyar meséket, igaz, tréfás történeteket mondjanak el. A kert most is roppant alázatosan ölelt körül, a fiatal diófák pedig jó tanítványainak bizonyultak a kivágott öregnek.

Kezdetnek volt egy okosan kitalált, és megírt, látványosan előadott bábelőadás. Demeter Ferencz, és Gazdag Erzsébet bábosok profin, összehangoltan és lendületesen játszottak. Mátyás király furfangos, álruhás történetén sokszor nevettek önfeledtek az egybegyűltek.

Aztán mikor már mindenki megtalálta a szomszédját, és az árnyékot, ami alatt jól esett elhelyezkedni, akkor kiállt a tavalyi aranyalma díjas mesemondó, a Csíkszeredában tanuló Császár Marina Lábnyikból, és elkezdte mondani. Nénik, és bácsik, lányok, cinkák, és fiúk egymás után álltak fel, álltak ki. Sokszor nem is kellett biztatni, szólítani, ki ahogy érezte, mikor eljött az ideje, állt fel és mondta, rendítette, mesézte azt, amit erre a napra kitalált, megtanult, eszébe jutott. Sokszor egymást bátorítva, egymás meséjébe, szavába vágva. Mese követett mesét; beszéd, történet követett történetet. Érdekes módon nagyon sok valós történet hangzott el, kerek, lekerekített, már sokszor elmesélt történet. Egyéni élettörténet, amiket megszenvedtek, amelyek valamiért kitűntek az élet sodrásából, amik emlékezetesek maradtak. Történetek, amiket teljesen egyenrangúnak láttak elmondóik az előttük elhangzó mesékkel. Merthogy a csattanók, a tanulság, vagy a mesék csoda eleme egyértelműen az élet egyik nagy rejtélyére világítanak rá. Arra, hogy a mondással újra megtörténik az a pillanat, újra megtörténhet a csoda, a vidám, szomorú, hihetetlen régvolt pillanat. Arra, hogy a meséléssel az idő talán megállítható, újraélhető, birtokba vehető. Akkor nyer értelmet a múló idő, amikor elmondom, elmesélem a történetét. Akkor lesz értelme az életünknek, amikor van történetünk, amivel azt elmondhatjuk. Nagyon sok történet, mese, élet hangzott el az elmúlt szombaton. Nagyon sokat megőriztem az emlékezetemben. Meg persze a képek, a videó felvételek szűk keresztmetszete is. Pedig igazán az fog megmaradni, ami emlékként az én, az ott lévő emberek élettörténetéhez kapcsolódott.

Mesemondó találkozónk célja az lenne, legalábbis egyszer úgy képzeltem el, hogy teremtődjön meg egy tér, egy helyzet, amiben kicsik, nagyok közösen, egymás szavába kapaszkodva, egymás szavára figyelve létre hozunk egy közös történetet. Olyat például, amilyeneket a guzsalyasokról meséltek, azokról a nagyon-nagyon sokszor felemlegetett guzsalyasokról, ahol összefonódtak az életek szavai, a szőttesek megannyi színes fonalával. Olyan történetet, amit csak egy közösség tud létre hozni, megfogalmazni. Mert erre nagyon nagy szükség van itt Moldvában. Közösen megélt, közösen megfogalmazott, és közösen elmondott történetekre. Olyanra, ami, ha úgy érzi, akkor viseletet húz magára, ha nem, akkor nem. Olyanra, ami nem igényel külön termet, díszes fogadást. Olyanra, amit évek múltán is elmesélnek, és fáj, hogyha egyik szava, mondata kihull az élők, a mondók sorából. Olyat, amit csak nehezen tud legyőzni a felejtés. Olyat, amit, ha el kellene mesélnem, bajban lennék. Mert ezt csak mi tudjuk elmesélni, akik ott voltunk, rostával hordtuk a bort, és reggelig táncoltunk.

Én balga, azt vártam, hogy látványosan más lesz a hetedik mesemondó találkozó. Hogy majd a hetes szám bűvköre mindenkit majd megérint. Azt gondoltam, hogy hasonlóan a meséhez, ha hét ajtót kinyitok, akkor vár rám, ránk ott valami, a rejtély kulcsa, az igazság, valami, ami több mint a hétköznap. Valami ünnepi. Végül nem ez történt, mert valami más történt, mint a mesékben, egy csoda. Ha nem hiszitek, járjatok utána, vagy gyertek el a következő találkozónkra!

A Napsugár szerkesztősége által felajánlott különdíjat a 6. osztályos, lábnyiki Bot Melánia valamint a 9. osztályos külsőrekecsini, Csíkszeredában továbbtanuló Szarka Katrina nyerte el. Ősszel részt vehetnek Sepsiszentgyörgyön a Kriza János országos balladamondó, balladaéneklő, és mesemondó versenyen.

A Moldvai Magyarság különdíját a lap szerkesztője Mirk Kata-Szidónia nyújtotta át Gyúr Paulina trunki mesemondónak. Az aranyalmát, a kalagori piros almát, Szarka Katrina kapta, aki ország-világ előtt megígérte, hogy jövőre magával hoz egy kisebb mesemondót, akit ő vezet be a csángó mesék világába.

Petres László tanító, Lujzikalagor

   

2018 06 02