Adventi éneklés – vendégségben

A Moldvai Csángómagyarok Szövetsége, az elmúlt évekhez hasonlóan, az idén is, a hagyományőrző csoportok számára megszervezte az adventi éneklést. Ez egy budai kezdeményezés volt, melyet a Szövetség felkarolt, a szervezést elvállalta, és az évek alatt egyre több falut bekapcsolt az éneklésbe a hagyományőrzői, küldöttei segítségével. Így az adventi időszakban a hagyományőrző csoportok többször összegyűltek, felelevenítették a gyermekkorukban tanult magyar karácsonyi énekeket és ajánlásokat! A szervezési feladatokat Boros Rezső ösztöndíjas és Réti Róza kolléganőnk vállalta el.

A hagyományos moldvai csángó világban karácsony estéjén hangos énekszó töltötte be a falvakat. Házról házra járó énekescsoportok lelkesedéssel hirdették a Kisded megszületését. Az énekesek előtt a kapu nyitva állt, és az egész közösség együtt ünnepelt. Ezt az örömnapot viszi el a budai-klézsei énekcsoport évente más-más csángó falvakba még a karácsonyt megelőző, adventi várakozás időszakában. Ilyenkor elhangzanak olyan énekek, melyek az adott falvakban szokásként éltek és élnek helyenként még a mai napig, majd az éneklés végén mindenki elbeszéli a falujára jellemző hagyományokat. A közös éneklés végére kedvet kap minden jelenlévő a rendezvény folytatására, hogy minél több ilyen alkalom legyen karácsony ünnepére várva.

A 2018-os adventi időszak Diószén, Forrófalva–Nagypatak, Lábnyik, Magyarfalu, Trunk, Csík, Lujzikalagor, Pokolpatak, Külsőrekecsin, Dumbravén és Szászkút számára nemcsak az elcsendesedésről vagy a magukban való elmélyülésről szólt, hanem egy-egy kis csoport számára az ilyenkor szokásos karácsonyi énekek felelevenítéséről is. Így állt össze minden falu csoportja, melyek lelkesen készültek a fogadásra vagy a még gyermekkorukban tanult, sokszor hallott énekek előadásával mutatták meg néhány falu számára az összetartást és az egy közösségben való gondolkodás fontosságát.

December 4-én Klézsén került sor karácsonyi köszöntésre, éneklésre, ajánlásra és a végén újévi jókívánságokra a külsőrekecsini és dumbravéni hagyományőrző csoportok részvételével. 12-én a forrófalvi és nagypataki csoport Lábnyikban, majd ezt követően közösen Magyarfaluban hirdették a Jézus születésére való várakozást. 15-én Trunkban és Diószénben tartottak közös éneklést a Csík falusi hagyományőrző csoport tagjai. 16-án a trunki hagyományőrzők Lujzikalagorban a magyar házat megénekelve hirdettek örömet a hallgatóság számára. 18-án az éneklést megelőzően nagy készülődéssel vette kezdetét az ünneplés. A szászkúti házigazdák csángó galuskával látták vendégül a budai-klézsei éneklőket. 19-én Csík falu a Diószénben látottak alapján feldíszített teremben várta a pokolpataki Fredeluska hagyományőrző csoportot. Jó hangulatú közös éneklés és vidám együttlét jellemezte az ünneplést. 20-án Diószén zárta az adventi énekléssorozatot. Ők Pokolpatakon egy családi házban karácsonyi kántálással és a falura jellemző újesztendei énekléssel élték újra minden résztvevővel a közös ünneplés élményét, mely búza-, rizs- és kukoricahintés közben így szól:

„Adjon az Isten bő búzát, bő árpát,

szerencsét e házukba,

áldást e mezejükre,

és egy nagy disznót a purkulecükbe.”

Az éneklésekkel kapcsolatosan biztosan elmondható, hogy többnyire hasonló énekek és jókívánságok élnek a köztudatban minden faluban, nem könyvben, hanem a falura jellemző dallamvilágra épülő sorokban, mely még mindig él a felnőttek emlékezetében. Így őrizhető és továbbadható az a magyar archaikus dallamvilág és éneklési stílus, mely megkülönbözteti ezt a közösséget más tájegységtől.

Remélhetőleg a budaiaktól átvett lelkesedés még több falu csoportjára átragad, és továbbterjed a csángó falvak körében.

„…hogy ez új esztendőben, minden üdeinkben, lehessünk épek testben s lélekben!”

Boros Rezső, az MCsMSz Petőfi Sándor Program ösztöndíjasa

Fények

Advent harmadik vasárnapján jöttek el a trunki asszonyok hozzánk, hogy karácsonyi énekekkel köszöntsenek. Tudjuk, hogy a koszorú harmadik gyertyájának színe, a rózsaszín, az örömé. Az örömé, amelyik a fény, a pásztorok számára is fellobbanó világosság feletti örvendezést jelenti. A sötétség oszlani kezd, a szív felujjong.

Tudjuk azt is, hogy az igazi fény a szívből fakad. Ez a fény ül ki aztán a szemekbe, az arcokra, ez a fény az, amelyik az énekre nyíló ajkakon igyekszik szétáradni az emberek között. Persze ez nem egyszerű, a sötétség, a homály, ami bennünk, körülöttünk van állandó akadálya neki. Néha, sokszor, ezért erőtlen, alig pislákol, alig ad annyi világosságot, hogy fényénél megismerjük a mellettünk lévő embertársunkat. Pedig azt mondogatjuk, hogy hála Istennek még jó a szemünk, még jól látunk, jól látjuk a körülöttünk lévő világot, és benne a körülöttünk élő embereket. Türelemre van szükségünk, odafigyelésre, magunkra figyelésre. Hagyni, hogy a fény utat találjon a mindennapi gondok sűrűjének szürkesége között. Utat találjon a másik ember, a mellettünk lévő ember szívéből eredő fényhez.