Mámó sütte lelki pogácsánk – Mámómtól tanultam… Külsőrekecsinben

2018 január 21-én, egy szép vasárnap délelőtt a külsőrekecsini magyar ház nagytermében azért gyűltünk össze, hogy a rendezvény elnevezésének szellemében mesélésre, emlékezésre bírjuk az egybegyűlt ifjakat, időseket. A Csíkból, Dumbravénből, Külsőrekecsinből, Lábnyikból, Magyarfaluból, és Szászkútról érkezett gyerekekkel, ifjakkal és időskkel az adventi időszakkal kezdődő, és a húshagyatig tartó karácsonyi ünnepkör egyes mozzanatait elevenítettük fel. Ez az időszak mozgalmasságával, színességével, a lelkiséget leginkább megérintő hittel, a hozzákapcsolódó szokások sokaságával talán a leginkább kedvelt, és minden korosztály által megélt, átélt ünnepkör. Ezért történhetett meg, hogy a sorra vett jeles és a szokásból kissé kikopott ünnepekről ezzel az alaklommal nemcsak az időseknek, hanem az ifjaknak, és a gyerekeknek is volt mesélnivalójuk. Meséltek is szívesen, hiszen nagyon sok szokást ők visznek tovább, saját élményeiket kellett ezúttal felelevenítsék. Ám az is megmutatkozott, hogy az otthonról kapott indítatás, minta, tudás helyébe, anélkül, hogy annak alapvető fontossága elhalványulna, egyre inkább az egyház, a hittanórán kapott tudás, minta kerül. Egy-két faluban még eleven hagyomány a magyarul mondott köszöntők, és a gyermekek teljesen természetesen veszik, hogy így is lehet, tudják mondani. Más falvakban már az idősek sem nagyon emlékeztek, hogy hogyan is mondták apókáik, anyókáik magyarosan.  

Arra a kérdésre, hogy mennyire átélt, megélt az ünnepekhez kötődő hitük, meggyőződésük a gyermekek teljesen egyértelműen igenlően nyilatkoztak. Megkapó volt látni, hogy ebben nincs különbség a tizenéves iskolás és a nyolcvanéves nagyszülő között. Ahogy azt is megkapó volt látni, hogy egy idő után egyforma komolysággal figyel egymásra ifjú és idős. Talán ez volt ennek a találkozásnak az egyik legnagyobb tanulsága. Az egymásra figyelés, egymásra hangolódás pedig termékeny talaj arra, hogy az idősebbek csodálatosan sokszínű tudása belopja magát a fiatalabbak lelkébe. Mert aztán az idősek is sorra kerültek, és kiderült, hogy a napjainkban tapasztalt túlságosan zajos, túlságosan a külsőségek csillogására figyelő karácsonyi, újévi ünnepek és ünneplők helyett mennyire bensőségesen megélt, és átélt volt ez az időszak. A Megváltó születésével a bűnösök számára nyílt szabadulás, az új esztendő eljövetelével pedig az egész teremtett világ újult meg. Az asszonyok által felsorolt szokások, mágikus cselekedetek, mondókák nemcsak az ember megújítását, hitének megerősítését segítették elő, hanem védeni igyekeztek a szűkebb környezetét, a régebben életnek nevezett udvart, házat, kertet, kutat, és nem utolsó sorban az életét megkönnyítő haszon állatokat is. Merthogy a rosszat, a gonoszt távol kell tartani, attól őrözködni kell nemcsak az embernek, hanem a környezetének is. Ehhez pedig nem elég a külsőségek zajongása, belső hit, meggyőződés is kell. Sokszor szabadkoztak az asszonyok, hogy talán egy-egy régi cselekedetük esetleg most visszatetsző volna, pedig hogyha valamit ezekből az alkalmakból meg lehet tanulni az-az , hogy mennyire kerek egész, egymással összefüggő volt ez a világ. És ebben a világban minden egyes cselekedetnek egyrészt nagyon is praktikus értelme volt, másrészt mindig mélyen a hitbe, vallásos meggyőződésükbe gyökerezett. A találkozónk vége fele elénekelt karácsonyi énekek sokféle és nagyon gazdag dallamvilágát hallgatva érthette meg a szívével odafigyelő, hogy ez a világ nemcsak gazdag volt, és gazdag most is, hanem nagyon szép.

Egy találkozó, amelyik nemcsak tudásunk gyarapítja, nemcsak a lelkünk érinti meg, hanem még szépségével is gyönyörködtet, és itt a többes szám teljes joggal értendő az egybegyűlt népes seregletre, hiszem, hogy a legjobb batyu erre az 2018-as esztendőre!

Petres László, Lujzikalagor

2018 01 21