Ebben a Kárpátok vonulatai közt elbújtatott, elfelejtett kis csángó faluban a legjobb a gyerekek nyelvállapota az összes település közül ahol jelenleg foglalkozásokat tartunk. Egy osztályteremet és tanári lakást magába foglaló házat vásároltunk közösen a Szegedi Rotary Clubbal, így a 2009/2010-es tanévtől kezdődően ebben a faluban is végre méltó körülmények közt tanulhatják a falu diákjai a magyar nyelvet.
Kostelek fiatalokból, gyerekekből verbuvált tánccsoportja messze földön híres. Ennek a tánccsoportnak is a közösségi házunkban már sok esztendeje tevékenykedő két tanárunk – Imre Éva és Ferencz András – a mozgató rugója.
A Kosteleken élő gyerekek óvodától nyolcadik osztályig kivétel nélkül mind járnak a magyarórákra és a Kosteleki Gyerekek Házában tartott egyéb foglalkozásra. Az utóbbi években ebből a faluból nyolcadik osztály után sokan mentek magyar tannyelvű középiskolába továbbtanulni, megtörve a korábbi hagyományt, mikor a legtöbb fiatal románul tanult, általában Comanesti városában.