Egészségügyi szűrésen a moldvai csángó gyermekek

szuresA Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat önkéntes orvos-csoportja évente kétszer utazik Hargita megyébe, ahol szűrik, vizsgálják a rászoruló gyermekeket. Minden alkalommal a Bákó megyei Gyimesbükkbe is elutaznak, ahol a plébánián a moldvai csángó gyermekeket is megvizsgálják.

Így történt ez 2015 őszén is, október 8-án több mint száz moldvai gyerek vett részt a szűrővizsgálatokon. A tanórák befejezése után indultak el öt csángó faluból két nagy- és egy kisbusszal: Magyarfaluból, Lábnyikból, Forrófalváról, Nagypatakról és Lujzikalagorból tanáraik és néhány szülő kíséretében. Az utazás kissé megviselte a gyerekeket, de a gyimesbükki plébánia tágas udvarán gyorsan feledték a fáradalmakat. Türelmesen megvárták, hogy mindenki sorra kerüljön, hogy a gyermekorvosok mindenkit egyenként megvizsgáljanak. Néhány gyereknek bátorító szóra volt szüksége, hogy belépjen az ajtón, mivel nagyon ritkán vagy egyáltalán nem vizsgálta orvos. Bátorító szóban pedig nem volt hiány, bőven kapott a szűrésen már áteső társaitól vagy a kísérő tanárától. A vizsgálatok után minden gyerek tanácsokat is kapott a helyes fogápolásról, orrfújásról, néhány gyereknek gyógyszer is adtak, illetve néhánynak további kivizsgálásokat ajánlottak. Bízunk benne, hogy a tanácsokat megfogadják!

A gyerekek nevében is köszönjük a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálatnak, az önkéntes orvos-csoportnak és a tanítványaikat elkísérő tanároknak, hogy támogatásukkal, munkájukkal és idejükkel lehetővé tették, hogy a gyerekek részesüljenek a szűrővizsgálatokban.
Köszönjük!

2015. október 10.

2015 10 08