IV. Csengő vers – Zsenge versfácska, amely kora télen virágzik

Csengett a vers november 18-án Lujzikalagorban, ahova több mint száz moldvai csángómagyar gyerek érkezett 16 településről a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége által negyedik alkalommal megszervezett Csengő vers nevű rendezvényre. A gyerekek kitörő örömmel skandálták, hogy „Volt egy fakatona, Fából volt a lova.”, felpörögve dülöngéltek az „Egyik: Billeg,/ másik: Ballag,/ harmadik meg:/ Billegballag.” rigmusára, kíváncsian kiáltották válaszra várva, hogy „Silleg-süllög a lapótya./ Mit sündörögsz, Kelekótya.”, végül pedig erélyes üvöltésbe torkolló határozottsággal állapították meg, hogy „elvitte a róka”.

Máriafalváról, Gajdárról, Diószegről, Újfaluból, Szászkút faluból, Külsőrekecsinről, Csíkból, Klézséről, Budáról, Nagypatakról, Forrófalváról, Trunkról, Diószénből, Lábnyikból, Magyarfaluból és Lujzikalagorból már délelőtt 9 óra körül kezdtek érkezni a csapatok, akiket a szervezők vajas kiflivel és teával vártak.

A gyerekcsapatok mellett felnőtt vendégei is voltak a rendezvénynek, a baróti Kelekótya Együttes volt a főszervező Petres László segítségére abban, hogy a kiválasztott verseket mesélve, játszva, énekelve együtt tanulják meg a gyerekek.

A Csengő vers ugyanis elsősorban nem a kimagasló képességű és teljesítményű gyerekeknek szól, akik gond nélkül kiállnak szavalni a nagyközönség elé, hanem azoknak a magyar nyelvtudásukban bizonytalan moldvai csángómagyar csöppségeknek, akiknek óriási megerősítés és bátorítás az, ha játszva, énekelve ismerkedhetnek a magyar nyelv versben rejlő szépségeivel. Éppen ezért a tanárokhoz intézett felhívásban a szervezők hangsúlyozták, hogy nem szükséges előzetesen megtanítani a kiválasztott verseket a diákoknak, csupán ízlelgetni kell azokat, mert ez a rendezvény olyan zenés-játékos bevezetés a versek, a versmondás, a nyelv zenéjének világába, amely a közös tanulásról, szereplésről, közösségi élményről szól.

Idén a Csengő vers résztvevői a nemrég elhunyt Kányádi Sándorra emlékeztek. A szervezők a Kelekótya Együttessel a Faragott versike, a Három székláb, a Kelekótya-lapótya és a Vigye el a róka Kányádi-verseket választották ki erre az alkalomra.

Petres László lujzikalagori tanár elmondta: „A versek kiválasztásában az volt a szempont, hogy nyelvezetük dallama, a magyar szavak zenéje, a ritmusa adja a fogódzót a versek megtanulásának az útján. Weöres Sándor, Kányádi Sándor, Zelk Zoltán, Gazdag Erzsébet és sokan a magyar gyermekvers klasszikusai közül nagyon is alkalmasak erre. Az idei rendezvény pedig főhajtás kívánt lenni a nemrég az égi dallamok, harmóniák közé megtért Kányádi Sándor előtt. Annál is inkább, mert szülőföldje nyelvének, szavainak, beszédfordulatainak nagy művészét ebben is követhetőnek látom. A moldvai magyar nyelvjárások annyi kiaknázatlan harmóniát, dallamot rejtenek még magukban, és ami még ott muzsikál láthatóan a gyermekek fülében, hogy vétek lenne ezt ki nem használni, stílusosan szólva, ki nem „nevezni”, mondani, rikojtani, énekelni.”

Pontban délelőtt 10 órakor megszólalt a csengő, amely elcsendesedésre intette az ismerkedés hangzavarában zsibongó gyerekeket.

Pogár László, a Moldvai Csángómagyarok Szövetségének elnöke köszöntötte a gyerekeket és tanáraikat, megnyitóbeszédében pedig rámutatott: „Mi ma a magyar nyelv napját is ünnepeljük, amely november 13-án volt. Kívánom, hogy mindannyian érezzük és tapasztaljuk meg azt a mai rendezvényen is, hogy milyen jó magyarul beszélgetni, énekelni, táncolni!”

A rendezvény házigazdája, Petres László bemutatta a gyerekseregnek a 2001-ben alakult Kelekótya Együttest, amely fennállása óta a saját szerzemények mellett a gyermekirodalom megzenésített értékes darabjaival szól a mostani és valamikori gyermekekhez. A zenekar elsődleges célja, hogy hagyományos száraz hangszerekkel (nagybőgő, furulya, mandolin, hegedű, gitár stb.), az élő előadásmód átütő erejével közvetítse a magyar irodalom – Kányádi, Weöres és mások – műremekeit.

A gyerekek lelkes partnerek voltak a közös játékos-zenés verstanulásban. Nem volt lámpaláz, megszégyenüléstől való félelem, csak móka, kacagás és teljes felszabadultság.

A rendhagyó verses rendezvény megszületésének körülményeiről az ötletgazdától érdeklődtem.

„Valamikor 2015 őszén szólt a munkatársam, Ferencz Éva, hogy adódott egy lehetőség arra, hogy verses rendezvényt szervezzünk. Szavalóversenye már van az Csángó Oktatási Programnak, ezért egyből egy régebbi ötletem, egy a saját tanítványaimmal már kipróbált verstanulási módszer jutott eszembe. A kiindulási pontot azok a gyermekek képezték, akikkel nap mint nap együtt vagyok, akiknek magyar nyelvismerete, lélekjelenléte nem teszi lehetővé, hogy versenyekre, fellépésekre vigyem, viszont nagyon szeretik, hogyha olyan verset tanulunk, ami cseng-bong, ami zenél, ami vicces, aminek a történetét sokféleképpen meg tudjuk eleveníteni. És ezért, csángósan szólva, nagyon-nagyon hálásak „bírnak” lenni. Tudtam azt is, hogy kollégáimnak nagyon sok olyan tanítványa van, akik nyelvismeretük okán mondhatni csak a statisztikákban szerepelnek. Arra gondoltam, hívjunk el közülük egy párat, – Lujzikalagor a Szeret-menti falvak között sokhoz nagyon közel esik –, és kicsit kibővítve, tréfásan tanuljunk meg együtt néhány verset. Amit az osztályomban a saját hangommal és a kezem ügyébe eső eszközökkel értem el, ahhoz erre a rendezvényre a baróti Kelekótya Együttest hívtuk el. Ők aztán lelkesedésüket megtartva évről évre eljönnek, és nagyon alázatosan valóban azon vannak, hogy a dallam, az énekhang, a hangszerek erejével, látványával rögzítsék, rögzítsük együtt a kicsi lelkekben a gyermekversek szavait” – magyarázta Petres László, aki szerint a rendezvény hiánypótló:

„Esélyt ad a magyarul alig vagy keveset tudó csángómagyar gyermekeknek, hogy jól érezzék magukat egyenként és közösségben is a szüleik, de még inkább nagyszüleik még most is élő nyelvében. Hogy elmondhassák, ők is meg tudnak tanulni egy-két versikét, refrént magyarul, és ez nagyon jó érzés. Sőt a folyamat hevében még ki merjenek állni akár 100 gyermek elé is, és mindazt nagyon hangosan el is merjék mondani. Amit egy versenyen biztos nem tennének meg” – fejtegette Petres.

A közös verstanulás után a gyerekek a Gál Veronika volt Petőfi-ösztöndíjas, jelenlegi MCsMSz-munkatárs által gondosan előkészített és vezetett kézműves foglalkozáson fakanálbábukat készítettek. A gyerekek fantáziája nem okozott csalódást a nekik segédkező felnőtteknek, igazán eredeti fakatonák, ludak, tyúkok, rókák és récék készültek.

Az interaktív tanulási folyamatot és a kreativitást mindenkiből előhozó kézműveskedést finom ebéd követte, amit szerencsére nem vitt el a róka.

Petres László így összegezte a negyedik Csengő vers rendezvényt: „Nagyon jó volt, azzal együtt, hogy meglátszott, van ennek létszámbeli korlátja is. Már a tavalyi rendezvény óta motoszkál a fejemben, de most határozott körvonalat kapott az, hogy jó lenne elvinni szerre egy-két szomszédos falu kisebb gyermekközössége közé ezt a rendezvényt, hogy még családiasabb hangulatban, még szemléletesebben lehessen verseket tanulni. Az évi egyszeri Csengő vers mellett legyenek Csengettyűs strófák is. Mindenképp megemlíteném az újfalusi kisfiúcskát, aki ott, szemünk előtt kapott bátorságra, és lett segítőm. Ennél talán meghatóbbak és emlékezetesebbek a szászkúti kislányok voltak, akik otthonról tényleg már csak a magyar szavak dallamát hozták magukkal, és abból jutottunk el oda, hogy kiálltak, és mosolyogva mondták, mondtuk, énekeltük el a rókás versikét, játszották el a billegő háromlábú széket. Azt gondolom, hogy ez nem kevés, és csak akkor moccan majd valami, ha ennek lesz folytatása is.”

A lelkes rendezvényszervező tanár személyes hangvételben így vallott arról, hogy miért fontos számára a Csengő vers:

„Egyféle terápiának is látom ezt a rendezvényt. Sok és sokféle hazulról hozott, egyéni, családi és közösségi sérelem, trauma lakik, öröklődött öntudatlanul is a magyar nyelv, kultúra kapcsán ezeknek a gyermekeknek a lelkében itt, Moldvában, amit nem tudnak kezelni, feloldani, helyre tenni, mert nincsenek erre eszközeik. Tudom, hogy ez a rendezvény alig valamivel több a semminél, de hátha kiindulási pontja lesz egy folyamatnak vagy egy pozitív lenyomat marad a gyermek lelkében arról, hogy ez a nyelv otthonos is lehet számára. És azért Lujzikalagor, mert a falu ismertsége, nagysága, a közösségben lejátszódó nyelvváltás folyamata, és minden kínja számomra szemléletesen nyújt hátteret ennek a rendezvénynek. És mert itt van az a csíra, amiből ez a zsenge versfácska kinőtt.”  

Ambrus Melinda, az MCsMSz Petőfi Sándor Program ösztöndíjasa

Csengő vers, negyedszer

Képzelj el egy csángóföldi kislányt, kisfiút, akinek a nagyszülei hetedíziglen magyarul beszéltek, gondolkoztak, magyar szavakon keresztül élték, és értették meg a környező világot. Képzelj el sok-sok olyan falut, szegeletet, utcát Moldvában, ahol magyar emberek éltek, haltak, magyar szavakkal hagyták örökségül tudásuk gyerekeikre, unokáikra. Képzeld el, hogyha egy tarisznyába tennénk ezt az örökséget, mekkora súlya lenne.

Aztán a gyerekek, unokák egyre kevesebbszer nyúltak ebbe a tarisznyába, egyre többször használták a román nyelv szavait arra, hogy azt a világot, ami őket körülveszi, elmondhassák maguknak, egymásnak. Ez a világ már nem a falu, a szegelet, az utca világa volt, hanem a város, a gyár, az ország különböző építőtelepeinek, a tévé bemondójának, a hivatalok, a korházak, városi iskolák, aztán Európa különböző országainak világa. A tarisznya a nyakukban; egyre idegenebb, egyre nehezebb, ami benne van, de szövete, pántja, illata még nem kopott el, még erősen tart, néha úgy is érzik, visszahúz a múltba.

Képzeld el azt az unokát, azt a kisgyereket, akinek vállára ráadnák szülei ezt a tarisznyát, de valamiért mégsem. Rátestálnák azt a tudást, azt a világot, amit rájuk testáltak magyarul a hetedízigleni magyar ősök, de mégsem teszik. Bizonytalanságuk sokszor előtör, ünnepekkor, amikor összegyűl a nagycsalád, a rokonság, vagy a lelket háborgató váratlan szomorúságok alkalmából. Nehéz ennek az érzésnek helyet találni, legfőképpen amikor magukban vannak, egyedül.

Képzeld el ezt a kisfiút, és kislányt, aki eljön magyar órára 10, 20, 50, 100, 500 magyar szóval fejében, és sok-sok bizonytalansággal lelkében. Képzeld el, ha sok-sok ilyen gyerek összegyűl, és összeadódik ez a sok-sok lélek félszegség, tisztaság.

Ha elképzelted, akkor már tudod, hogy kiket hívtunk meg, kiket várok a Csengő versre. Kikkel tanulunk együtt, közösen magyar gyermekverseket, ezzel az alkalommal Kányádi Sándortól. Kinek a lelkét szeretnénk kicsit megnyitni, szorongásait kicsit elhessegetni, oldani, önbizalmát erősíteni.

Jó egy hete, a rendezvény előtt írtam a fenti sorokat, és a szavakban rejlő szomorúság ellenére egy nagyon-nagyon vidám, jó hangulatú vasárnap délelőttöt élhettünk át. Akárcsak az előző három alkalommal is. Ennyi felszabadult, csillogó szemű, magyar gyermekverseket együtt mondikáló, énekelő csángómagyar gyermeket ritkán lehet itt Moldvában látni.

16 oktatási helyszínről, faluból több mint 100 gyermek jött el tanáraikkal, felnőtt kísérőikkel együtt. Ebben az esztendőben is a baróti Kelekótya együttes volt segítségünkre abban, hogy a zenén keresztül, a versekben rejlő dallamot megszólaltatva alaposan rögzíteni tudjuk a versek szavait, a szavakban, mondatokban rejlő történeteket.

A közös verstanulás után kolléganőm, Gál Veronika által előkészített papír, filc modellekből mindenki kivághatta a neki leginkább kedves, emlékezetes vers szereplőt. Így kelt életre sok-sok fakanálra ragasztott róka, kakas, lovacska, és katona a gyermekek szorgos keze alatt.

A közösen elfogyasztott ebéd után, megálltunk egy közös fényképre, aztán mindenki elindult haza.

Rendezvényünkre váratlan, de jól eső örömet okozó vendégként a KEMCSE elnök-, és alelnökasszonya Jolanda Willemse, és Toroczkay Katalin is eljött. Köszönöm, hogy megtisztelték rendezvényünket.

Úgy gondolom, hogy akárcsak a helyszín, Lujzikalagor, a plakát is szerves részét képezi ennek a rendezvénynek. Most is tanítványaim ihletett rajzaiból állítottuk össze, formáltuk alkalomról alkalomra egyedivé, kedves, jó barátunk, Müller Kati segítségével. A falu, ahol oktatok, Lujzikalagor számomra a Moldvában, a csángó-magyar közösségben végbemenő nagy nyelv és érték váltások minden nehézségét, és kínját felmutató minta. Egyszerre mutatja azt a felmérhetetlen gazdagságot, hírnevet, ami volt, ami van, és a feledést, ami nagyon gyors és romboló.

A Csengő vers egy javaslat. Javaslat arra, hogy felmérjük, mi rejtőzik a magyarul kevésbé tudó gyermekek lelkében. Felmérjük kitartásuk, fogékonyságuk, rugalmasságuk, nyitottságuk. Javaslat egy vers-, és nyelvtanulási módszerre, amit terveim szerint Csengettyűs strófák néven kisebb közösségekben is ki szeretnék próbálni. Javaslat egy közösségi érzés megélésére, aminek otthonosságát, jóérzését, felszabadultság érzetét a magyar nyelv adja. A Csengő vers javaslat arra, hogy újra gondoljuk a moldvai csángó-magyar oktatási program távlati céljait, lehetőségeit, és eszközeit.

Petres László

2018 11 18