Délvidéki vendégsereg

A sok esőzés után, végre kisütött a meleg napocska, amikor is nagy létszámú vendégcsoport látogatott el hozzánk. Augusztusban érkezett meg egy 40 személyes nagy busz, délvidékről. Mi hajnalosan nekilátva a fogadásukra, Radu Anna segítségével kis kóstolóval készültünk, kalácsot sütve a nekik. Már izgatottan várva az érkezésüket, egyszer csak egy nagy zajos, csoport halad el a kapunk előtt. Nem kellett sokat töprengeni, hogy ők a mi vendégeink, így hát kitárva a kaput beinvitáltuk őket a kicsiny kapacitású udvarunkra.

A csoportnak kis műsorral készültünk: először Farkas Ferencz Endre tartott nekik történelmi betekintést a csángók életébe, utána mi elmeséltük, hogy hogyan is élünk, körbejártuk a pici lakásunk, munkahelyünk, majd meséltünk az itteni tanítási módszerekről, tankönyvekről. Legvégül, de nem utolsó sorban a gyerekek népviseletbe öltözve, moldvai csángó népdalokkal örvendeztették meg vendégeinket, kalácsot szolgáltak fel nekik, majd meglepetésként kis ajándékcsomagokat kaptak tőlük, ahogy a magyar ház sem maradt el a jutalmazásban, minket pénzbeli adományokkal segítettek ki.
Köszönjük szépen, Isten fizesse!

Mihály Szende és Konát Eszter

2010 09 03