2025 tavaszán tizennyolcadik alkalommal hirdette meg a Romániai Magyar Néptáncegyesület az Erdélyi Néptáncantológiát. Az eseményre annak szabályzata értelmében első lépésben egy videófelvételt kellett beküldeni, amelyen vagy egy teljesen új koreográfia látható, vagy egy olyan, amely legalább öt éve nem volt versenyben (ennyi idő alatt egy amatőr táncegyüttes tagsága szinte teljesen kicserélődik).
Ezt egy négytagú zsűri tagjai egymástól függetlenül értékelték és az összesített pontszám alapján a legjobb eredményt elérő tíz csoport kapott aztán meghívást a gálára. 2025-ben impozáns körülmények között, a marosvásárhelyi Nemzeti Színház nagyszínpadán zajlott az esemény, melyen a fellépő fiatalok és az örvendetesen nagyszámú közönség élőben láthatta egymást, ismerkedhettek, barátkozhattak, szórakozhattak, a Vásárhelyi Forgatag rendezvénysorozat keretei között.
A Moldvai Csángómagyarok Szövetsége kötelékében Botezatu Isabela és Kádár Elemér vezetésével működő bákói Szeret Néptáncegyüttes harmadik alkalommal jelentkezett a versenyre és harmadik alkalommal kapott meghívást a gálára. A csoport egyes tagjai ugyan cserélődtek a tavasz óta és a nyáron komolyabb felkészülésre sem igazán volt lehetőség, de az utolsó pillanatban azért mégiscsak kikerekedett az utazó keret, melybe a tanévkezdést megelőzően sikerült felzárkóztatni az utánpótlás pár ígéretes tehetségű tagját. Így 29-én két különböző irányból – egyik fele Moldvából, másik fele a magyarországi Rákóczi-táborból hazafelé tartván – 17 moldvai csángómagyar fiatal indult nagy reményekkel Marosvásárhelyre, Kádár Elemér, Pogar Carmil illetve Rebendici Denisa és Krisztián kíséretében.
Első estéjük a kollégiumi szálláshelyen még összerázó táncpróbával telt. Szombaton reggelre azonban minden készen állt, a csoport a színpadon közösen is próbált a kíséretet biztosító Öves zenekarral – kiknek az Együttes ezúton is köszöni a jóindulatú és segítőkész hozzáállását – majd rövid városnézés következett, hiszen a moldvai fiatalok nagyrésze életében először járt Marosvásárhelyen. A délután folyamán aztán volt egy pompás felvonulás a várba, ahol villámcsődület keretében közösen táncoltak a fellépő csoportok, majd 18 órától a Színházban elkezdődött az Antológia Gálája.
A Szeret Néptáncegyüttes a második részben lépett színpadra, nagy sikerrel. Az esti táncházban azonban csak rövid ideig voltak jelen, mert miután a zsűri élőszóban is értékelte a látottakat az együttesvezetőkkel közös gyűlésen, máris indulni kellett hazafelé, hogy vasárnap már mindenki ott állhasson helyt, ahol a következő program ezt megkívánta. Fárasztó, de élményekben gazdag hétvége volt, a siker pedig feledteti a nehézségeket és további alkotó munkára bátorít.
A Moldvai Csángómagyarok Szövetsége ezúton is gratulál a Szeret Néptáncegyüttes táncosainak és a csoport vezetőinek ehhez az újabb kiemelkedő eredményhez!









































































