IV. Rákoczi Összmagyar Középiskolás Tábora

Augusztus 24 – 29. között zajlott a IV. Összmagyar Középiskolás Tábor, ahol a moldvai fiatalok is szép számban képviselték az MCSMSZ-t. Összesen hét településről jelentkeztek a fiatalok (Pokolpatak, Klézse, bákói Magyar Ház, Dózsaújfalu, Hordzsest, Magyarfalu, Somoska), így 29 diák csatlakozott a közel 900 résztvevőhöz.

A csoport vasárnap éjjel indult, és hétfő délutánra érkezett meg a tábor helyszínére. A program rögtön egy vidám ismerkedési esttel indult, ami megalapozta a hét hangulatát.

Hétfőn a Nemzeti Összetartozás hídján és a Magyar Kálvárián tettek sétát, majd felfedezték a Füzéri várat és a Borsi Rákóczi-kastélyt. Az estét táncház és kvíz színesítette.

Kedden Fülöp Attila államtitkár és az OTP Fáy Alapítvány képviselőjének köszöntője után kézműves foglalkozások, például pirográfia és szappankészítés, várták a fiatalokat, valamint sport- és fegyverbemutatók. A nap folyamán csoportokra bontva kirándultak. Volt, aki Füzérradványt fedezte fel, mások a Zempléni Kalandparkban próbálták ki ügyességüket, vagy éppen sárkányhajóztak a Bodrogon.

Szerdán sportnap következett. Ismételten csoportokban kirándultak Füzérradványba, a Zempléni Kalandparkba és a Bodrogra. Az este természetesen most is táncházzal és kvízjátékkal zárult.

Csütörtökön a nap szentmisével kezdődött, majd különféle programok: előadások, sportolás, akadálypálya és medencezés követték egymást. A fiatalok Pólus Enikő mentálhigiénés szakember előadását is meghallgathatták, délután pedig készülhettek a „Ki mit tud?” versenyre. Az este nagy záróbuli várta őket, ahol együtt ünnepelték az eltelt hét élményeit.

A tábor utolsó napján, pénteken indult haza a csoport. Rengeteg élménnyel és új barátságokkal tértek haza településeikre.

2025 09 05