Pusztinai hagyományőrzők az Erdélyi Táncháztalálkozón

Az immár kilencedik éve minden szeptember első teljes hétvégéjén zajló székelyudvarhelyi Erdélyi Táncháztalálkozó kétségtelenül a legnagyobb ilyen jellegű rendezvény Erdélyben. Népzenészekkel, néptáncosokkal és népi kézműves mesterekkel telik meg a város, a résztvevők és látogatók száma több ezer fő. És immár sokadik éve, minden évben fellép a rendezvény színpadán legalább egy moldvai hagyományőrző csoport is. Nem volt ez másként idén sem. 2025. szeptember 6-én korán reggel útnak indult Nyisztor Ilona, a többszörösen díjazott népdalénekes, népművelő és az általa vezetett Pusztinai Hagyományőrző Csoport Székelyudvarhelyre.

Az utazás igen jó hangulatban telt. Az amúgy is vidám társaság ezúttal a csoport egyik tagjának előző este született dédunokájának világrajöttét ünnepelte énekszóval, imádkozással! A helyszínen először ebédelt a csapat, majd a népi kézműves kirakodóvásárban tett rövid séta után a színpad mögötti öltözősátorban elkezdett készülődni a fellépésre. A fellépés – amelyhez a zenét ezúttal a sepsiszentgyörgyi Folker zenekar biztosította – természetesen nagyszerűen sikerült, ami nem csoda, hiszen egy összeszokott, rutinos társulatról van szó, mely már régebbről ismerős a vendég zenekarral is. Pál István “Szalonna” és bandája koncertjét és a Duna Művészegyüttes előadását is nagy érdeklődéssel nézték végig a pusztinaiak, majd vacsora után a táncházban hosszasan, de fáradhatatlanul mutatták a rengeteg összesereglett fiatalnak a moldvai táncok pusztinai változatait. A lelkes érdeklődők így, a mesterek biztos vezetése mellett önfeledten szórakozhattak kedvükre. A pusztinaiaknak hatalmas élmény volt egy ekkora méretű és ilyen szeretetteljes, derűs hangulatú rendezvényen részt venni. Hazafelé hosszasan lelkendeztek még és mesélték egymásnak az élményeiket, meglátásaikat, melyből az egyik: “Istenem, mennyi sok jó ember! S mind magyar!”

A Moldvai Csángómagyarok Szövetsége ezúton is köszöni szépen a szervezőknek a lehetőséget és a szíves vendéglátást!

2025 09 08