A segítő szándék és a tenni akarás újabb apró csodával ajándékozott meg bennünket. Lelkes, önzetlen támogatóinknak köszönhetően kerti bútorokkal és játszótérrel gazdagodott a magyarfalusi Magyar Ház udvara.
Nyolc lelkes fiatal érkezett az elmúlt hétvégén Magyarországról, hogy munkájukkal szebbé-jobbá, barátságosabbá varázsolják a magyarfalusi Magyar Ház kertjét. Az udvarra felállított mászóka, kötélhinta, rugós játékok valóságos kis játszótérré varázsolták az udvart. A padok pedig akár a kinti foglalkozások megtartását is lehetségessé teszik. A Magyar Ház kerítése elé magyar felirattal ellátott feszület is került erősítvén hitünket Jézusban, aki szent keresztje által megváltotta bűneinket.
Mindezért köszönet illeti fiatal látogatóinkat, akik közül van, aki már harmadik alkalommal, van, aki most először járt Moldvának ebben a szép szegletében.
Lehetetlen lenne név szerint felsorolni mindazokat, akik szerepet vállaltak a magyarfalusi Magyar Ház felszereltségének mostani fejlesztésében.
Hadd említsük meg Ormosy Leventét, aki magyarfalusi falufelelősként összefogta ezt a mostani akciót is.
És köszönet mindenkinek, aki hozzátette a maga tudását, jó akaratát! Együtt csodára vagyunk képesek, ez ismét bebizonyosodott!
Kedves magyarfalusi Támogatóink!
Ezúton szeretnénk köszönetünket kinyilvánítani mindazoknak, akik közreműködtek a magyar iskola udvarán felszerelt játszótér kialakításában.
Köszönjük az új falugazdának, Ormosy Leventének és a dombóvári lelkes csapattársainak, akik megszervezték a munkát, biztosították a hintákat, a kerti bútorokat. A hosszú hétvégi munka eredménye egy szépen elrendezett játszóudvar lett, a gyerekek nagy örömére.
Továbbá hálásak vagyunk minden keresztszülőnek, jó szándékú embernek, akik ajándékaikkal megörvendeztették a gyerekeket, ugyanakkor Grezsa Istvánnak és Zsilinszky Endrének az iskolánknak felajánlott tanszerekért, édességekért.
Nem utolsó sorban mindenkinek köszönjük a hozzájárulását, akik önzetlenül segítik a falugazda tevékenységét.
Kívánunk mindenkinek sok erőt, egészséget és kellemes húsvéti ünnepeket,
gyerekek és tanárok Magyarfaluból
Elérkezett a nap, hogy ismét útra keljünk. Ahogy hazaértünk novemberben a népdal vetélkedőről, már vártuk a tavaszt és azt a napot mikor újra meglátogathatjuk barátainkat és keresztgyermekeinket.
Hosszú és fárasztó utazásunk végén ismét olyan fogadtatásban volt részünk, amitől úgy éreztük hazatértünk. Hiányoztak már nagyon a barátságos Csángó házak, az emberek, az iskola udvara és Lina főztje.
Sajnos utazásunk célja nem nyaralás volt így csak két rövid, de tartalmas napot tudtunk eltölteni. Első napunk vidám csapatmunkával telt az iskola udvarán. Utazásunk előtt sokat gondolkoztunk mi az amivel igazán örömet tudnánk szerezni a gyerekeknek. Ahogy megismertük néhányukat láttuk mennyire tudnak örülni egy pár soros levélnek kereszt szüleiktől, egy apró játéknak, könyvnek, vagy egy simogatásnak, de valami maradandót szerettünk volna ott hagyni az iskola udvarán, amit valamennyien örömmel fogadnak, s évek múlva is használnak. Ezért döntöttünk a hinta mellett. A padokkal talán hozzátudtunk járulni a kényelmesebb tanuláshoz, vagy a pihenéshez.
Szerettünk volna valamit adni a falunak is, az ott élő embereknek, valamit ami jelképezheti az összetartozásunkat, ezért került az iskola kerítése elé az utcára egy feszület.
Ezeknek a tárgyaknak az értékét ki lehetne számokban fejezni, de nem érdemes. Ennél sokkal többet jelentenek. Sok ember ideje, munkája és energiája fekszik bennük. Mindannyian azért fogtunk össze, azért csináltuk, hogy örömet szerezzünk velük.
Mi akik ott voltunk, összeszereltünk, ástunk, betonoztunk, láthattuk ezt az örömöt. Az a nap ami munkával telt, többet ért bármilyen csapatépítő tréningnél. A hangulatát nem lehet leírni. Érezni kell.
Ahogy azt is amikor a gyerekek birtokukba vették az udvari játékokat. Az arcukat látva és a kacagásukat hallva tudtuk, hogy jobb helyen nem is lehetnénk abban a pillanatban.
Másnap megismerhettünk ismét a faluból és a környékből egy darabkát, volt időnk beszélgetni és tervezgetni.
Két napunk úgy repült el, hogy észre sem vettük, de ezen nem csodálkozunk, mert Magyarfaluban eltöltött időnk mindig ilyen gyorsan telik.
Minden utunk során azzal a céllal indultunk, hogy adjunk valamit.
De mint minden utunk során, most is úgy tértünk haza, hogy ismét mi kaptunk valamit.
Azt a fantasztikus vendéglátást és szeretetet amivel fogadtak, és körülvettek bennünket nem lehet felülmúlni.
Talán első utunk során fogalmazta meg egyik társunk a legtalálóbban azt az érzést amivel mindent elmondhatok a faluról, az ott élő barátainkról: “Kívánom, hogy találja meg mindenki a világban a maga Magyarfaluját”.
Dávid Gábor, Nagy Szilveszter, Pusztay Sebestyén és neje Juci, Gaál Tamás, Makrai Béla, Lass Györgyi, Ormosy Levente
Szeretném megköszönni azoknak a munkáját, akik nem voltak velünk az úton, de sokat tettek azért, hogy minden elkészüljön:
Eperi István, Kocsis Béla Balázs, Papp István, Kreka Zoltán, Karsai István
Ormosy Levente
2009.04.09.